t.A.T.u. – Dangerous and moving

Szabad asszociáció: t.A.T.u. – leszbikus tinilányok, fehér alapon feketecsíkos miniszoknyában, ahogy a színpadon állnak, egymás kezét fogják, s üvöltik: “not gonna get us”. Tegye föl a kezét aki, ennél valamivel többre emlékszik! Ugye, hogy senki. Milyen régen volt, amikor még botránynak számított az, ha valaki a saját neméhez vonzódva tört a slágerlisták élére, többségében hallgathatatlan dalokkal! Szeretném jelezni: a hangsúly a “többségében” szóra esik. Szégyen-nem szégyen, néhány dallam még ma is eszembe jut. Persze dúdolni nem merem, nehogy meglincseljen a mainstream nagyközönség.
Jó dolog lehet a P.R. leszbikusság. Valljuk be: nagyon jövedelmező üzlet, az emberek imádják. Egyáltalán nem elítélendő, mai világunkban ezen csak mosolyogni szabad. A nagymama rosszalló tekintetén kívül az egyetlen kényelmetlen dolog az lehet, hogy az újságosnál kapható összes bulvárlap címlapjáról te köszönsz vissza és “párod”. A legkínosabb egyébként az, ha valaki kinövi a “fogjuk már meg egymás kezét” imázst, és kénytelen énekelve érvényesülni. A t.A.T.u.-val is valami hasonló történhetett. Van, akinek rosszul esik, hogy hülyének nézték? Ugyan már! Mindenki tudta, hogy csak kamu az egész. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de úgy gondolom, ennél ravaszabb és kapitalistább módon nem is lehetne karriert csinálni. Most az emelje föl a kezét, aki a t.A.T.u.-n kívül tud mondani legalább egy másik orosz együttest is! Szintén senki. Mindegy milyen úton jutottak el a sikerig, szerintem megérdemelték.

A formáció ötlete Ivan Shapovalov fejéből pattant ki, akárcsak Zeusz koponyájából Pallasz Athéné. A hivatalos megalakulás éve 2000 volt, amikor ez év szeptemberében Európa szerte fölcsendült a rádiókban az “All The Things She Said” című opusz. A siker felé egyenes út vezetett, nem kevesebb, mint 200km/h-val. Az együttes hatására hirtelen divattá vált leszbinek lenni, s az eladott miniszoknyák száma is robbanásszerűen megugrott. Aztán egy kis csend következett. Fotósorozatok, s azóta egy terhesség ütött csorbát a zenekar hírhedtségén. Talán ideje volt felnőniük.

Már régóta tervezhették a visszatérést, ugyanis legújabb lemezük olyan hírességek közreműködésével készült, mint Sting, Dave Steward és Richard Carpenter. A Dangerous and moving album hasonlóan szól mint első, bemutatkozó lemezük. Nincs túl sok újítás: hangzatos pop slágerek szintetizátoron elmesélve, háttérben egy kis basszusgitárral. Az első dalt például teljes egészében a Not gonna get us mintájára írták, csak itt azt éneklik, hogy: All about us. Nem csak a dalok címében fedezhető föl a rím. Felépítésük, hangszín, hangszerelés, ütem, néhol kellemetlen vinnyogás, mind-mind hasonló, nem is értem az All about as hogyan maradhatott le a négy évvel ezelőtti korongról. A Cosmos című dal indításában van egy pici “eztökgagyi”-érzetünk, de aztán a kellemes ritmus feledteti a kellemetlen előzményeket. Julia éneke akkor élvezhető, ha nem erőlteti túlzóan a magas hangokat. Így nem érdemes a refrénre bíznunk az egyedüli állásfoglalást, hiszen a lírai részekben sokkal jobban kibontakozik a tehetsége. A Loves me or not egy kis visszatekintés az együttes múltjára. Központi kérdés újfent: leszbikus vagyok vagy nem? Nem túl emlékezetes szerzemény, a háttérben fölcsendülő basszus gitárt jobban is megerőltethették volna. A zongora (nevezzük inkább szintetizátornak) megjelenésén már meg sem lepődünk. A Friend or foe című dal érdekessége, hogy Sting basszusgitár játéka hallható a lányok éneke alatt. Egyébként semmi különös: próbálkoznak az őrülettel, de nem túl eredményesen.

A Gomenasai az egyik olyan szám a lemezen, amiért érdemes volt lejátszónkba erőltetni a lányduó zenei anyagát. Finom zongorajáték, egyszerűen kedves dallam. Mint egy altatódal az ovisoknak, csak a szövegen kellene változtatni egy kicsit. Akárhogy is: szép dal ez, vonósokkal a háttérben, jó nagy adag melankóliával. Aranyos kis ballada, talán a következő sláger. A Craving kellemes, mint háttérzene, a Sacrafice pedig kimondottan üdítően hat. Talán ebben érezhetjük először, hogy felnőttek a lányok. Nyoma sincs a naivan kislányos, nyalóka a számban, sose növünk föl életérzésnek. Kiforrott dal, mely megnyugtató, mégis felkavaró dallamokon próbálja bizonyítani: kit érdekel a lányok szexualitása, amikor ilyenre is képesek!

A We shout nem túl tetszetős szerzemény, a Perfect enemy pedig olyan, mint akármelyik t.A.T.u. sláger. Nekem még sokadik meghallgatás után is úgy tűnt, mintha már hallottam volna valahol. Az album egyetlen orosz nyelven fölcsendülő száma az Obozienka Nol melyet utolsóként az album címadó dala követ.

Nem valami szenzációs lemez, de a rajongók nem fognak csalódni benne. Egy biztos: érdemes odafigyelni a t.A.T.u.-s lányokra, s nem csak a bennünk szunnyadó, farkaséhes bulvárszörnyeteg miatt. Értő, szelektív hallgatással és kellő odafigyeléssel kellemes percekhez, s értékes zenei anyaghoz juthatunk.

Dangerous and moving

Tracklista:
01. Dangerous And Moving (Intro)
02. All About Us
03. Cosmos
04. Loves Me Not
05. Friend or Foe
06. Gomenasai
07. Craving (I Only Want What I Can’t Have)
08. Sacrifice
09. We Shout
10. Perfect Enemy
11. Objzienka Nol
12. Dangerous And Moving

A bejegyzés kategóriája: Zene
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.