Skizofrénia (novella)

SkizofréniaAz eget ugyan felhő takarta, de a Hold fénye mégis átszűrődött rajta. Egy lány lépett ki egy lakásból az utcára. Az ajtót gondosan bezárta, majd ellenőrizte, nyílik-e. A buszmegálló felé haladva még egyszer átpörgette az agyában, becsukta-e az ablakokat, elzárta-e a csapokat és kihúzta-e a konnektorból a villanyrezsót. A hűtőajtót bekattintotta-e a helyére. A fejében minden a legnagyobb rendben hevert a lakást illetően. Mást illetően viszont…mást illetően a káosz és a pánik csak most kezdett terebélyesedni.

A megállóban állva kopogtatott a cipősarkával: türelmetlen volt, nomeg kicsit fázott is. Térdig érő sötétbarna bőrkabátja alatt csak egy rózsaszín miniszoknyát, fekete férfiinget, nyakkendőt, szexi, alig takaró fehérneműt viselt. Hosszú, sötétbarna sörényét fekete filckalap alá rejtette. Kezeit a kabát zsebeibe süllyesztetve cigarettát vett elő – vékony, elegáns ezüst cigarettatartóból -, tüzet monogramos öngyújtóval adott magának. Csókosra pingált rózsaszínű száját elbiggyesztette, nem ízlett neki a füst, de valamivel lepleznie kellett maga előtt a kézremegését. Néhány pillanat múlva befutott az utolsó busz, elhajtott mellette. A lány intett neki, a sofőr nem vette észre, megállíthatatlanul száguldott a végállomása felé. Lehorgasztotta a fejét. Fekete flitteres tűsarkúin csillogó fényt nézte. Hirtelen köd ereszkedett alá, szitáló esőt hozott magával.

– Na, már csak ez hiányzott – suttogta maga elé pilláin párával. Szívott még egy utolsót a cigijéből, aztán az útra dobta. Hátát a buszmegállót jelző tábla oszlopának döntve az előtte elterülő útkanyarulatot nézve sóhajtott egyet. Szülei nagyjából egy éve haltak meg, mind a ketten egyszerre, autóbalesetben. Szokványos eset, rossz látási körülmények, részeg suhancok szemből, egy kanyar, öt halott. Nem maradtak túlélők. A másik autót a bátyja vezette. Nem hagytak rá nagy vagyont, de az is elúszott a tartozások törlesztése után. A házuk maradt, egy vidéki családi ház, amin hamar túladott, elcserélte némi pénzre és a főváros nyugodtabb részén fekvő lakásra. Szoba, konyha, fürdő, nincs luxus, viszont kevés a kényelem. De legalább a sajátja, nem kell senkinek se lakbért, se kölcsönrészletet fizetnie, a rezsi alacsony, de neki épp elég…

A buszmegálló mellett elhajtott egy fekete Bentley. A kormánynál, amennyire ki tudta venni, egy jó karban tartott harmincas hapsi ült öltönyben, az egész napi kemény hajtástól precízen hátranyalt fekete hajából egy tincs az arcába csúszott. A lány sóhajtott. Kanyargó leheletét nézve az előtte álló nehéz éjszakára gondolt, arra, mit fog szólni újdonsült főnöke, ha nem ér be időben dolgozni. Ellökte magát az oszloptól, lépett egyet. Az úton autó fékezett mellette. Makulátlan tetején csillogott a holdfény. Az éjfekete Bentley. Kipattant az ajtaja. A lány habozott egy pillanatig, nem akart beszállni, nem tudhatta ki mellé száll be, nem tudta, mit akar tőle az öltönyös, talán elvinni valameddig, talán valami mást, de inkább valami mást. Talán már minden elveszett. De talán mindennek el kell vesznie ahhoz, hogy el tudjon kezdődni valami új. A tőle telhető legtöbb kecsességgel letette magát az ülésre. – Merre aranyom? – kérdezte a sofőr és már búgatta is a motort.

– Munkába – felelte hebegve a lány. A kormány mögött egy hosszú hajú, tizenhat éves forma lány ült fehér ingben, fekete, bő rövid szoknyácskában, térdig erő fehér zokniban.

– Valami baj van netán?

– Nem, csak mást vártam… azt hiszem…

A sofőr felnevetett, cigarettát nyújtott a lánynak az ajtózsebből, ő maga is rágyújtott.

– Az egy dolog, mit vársz, aranyom. Az meg egy másik, hogy mit kapsz. Komolyan meggondoltad te ezt a munka dolgot?

A lány izmai megfeszültek, érezte, ahogy a kalap megroggyan az üléstámlába nyomódástól.

– Valami gond van azzal, ha éjszaka indul munkába az ember lánya?

– Nincs, de lenne más lehetőséged is, nem?

Miután kirúgták az állásából – ügyfélszolgálatosként dolgozott az egyik multinál, de saját továbbtanulási tervei nem fértek bele a multi üzletpolitikájába – nagyjából napi hét állásinterjút bonyolított le, de hol ő nem felelt meg az alkalmazó cégnek, hol neki nem feleltek meg a körülmények, vagy a felvételi feltételek. Végül az utolsó lehetőséget választotta, azt, amit csak viccből mondogatott olykor, amiben nem hitt igazán, de meg kellett próbálnia minden lehetőséget.

Bejött.

– Nem. Tudod, ha egy olyan világban élek, ahol ha nem is jól fizető, de olyan álláshoz is; amiből nem csak a rezsit tudom kifizetni, hanem az egyéb költségeimet is tudnám fedezni; szopnom kell, akkor már inkább olyan állásom lesz, ahol azért kapom a pénzt, mert szopok. És sokkal több pénzt kapok érte, mintha csak mellékesen szopnék, ha a főnök megkívánja.

A sofőr megcsóválta a fejét.

– Vannak sokkal rosszabb körülmények között elő emberek, akik nem állnak kurvának csak azért, mert pillanatnyilag nem találnak megfelelő állást. Vállalnak egyet, ami nem felel meg az elvárásaiknak, meg még egyet, meg még egyet. Amennyi belefér.

– Vannak. De én tovább szeretnék tanulni. És nincs sok állásra időm. Így is eltelt már három év az életemből, amit a multinál basztam el. Az idő telik, a becsület meg fogy. Nekem pénz kell, ha szeretnék valamit kezdeni az álmaimmal. Pénz. Most.

– Mindent megtennél, mindent megadnál, érte, ugye?

– Ahogy mondod.

A sofőr megállt egy fekete ajtó mellett. Az ajtó mellett egy kigyúrt, kopasz fickó álldogált vissza riasztva az illetéktelen betolakodókat.

– Leszbikus vagy.

– Tudom. Olyan nagy baj ez? – kérdezte a lány a sofőr rózsaszínben vonagló ajkait. Könnyűnek tűnt a munkája – mások számára. De ő…hatalmas lelki megpróbáltatás előtt állt, mert mióta az eszét tudja, mindig is irtózott a férfiúi test érintésétől.

– Segíthetek rajtad, ha akarod.

– Írjak alá egy szerződést a véremmel, és életem végén eljössz a lelkemért?

– Ne viccelj már, én nem az ördög vagyok! Semmit nem tudnék kezdeni a lelkeddel. Nekem a tested kell. Most.
– Oh – a lány képzeletben már egy boncasztalon feküdt, bordáin és nyakán harapásnyomokkal, bomlófélben levő üveges szemekkel.

– Csak éjszakára add nekem a tested. Reggel az ágyadban fogsz ébredni, kipihenve, és éjszaka, mielőtt kilépnél a buszmegállóba, átveszem a tested. Onnantól semmire sem fogsz emlékezni. Rendben?

A lány félrehajtott fejjel nézett a másikra. Valami csapdának csak kell lennie ebben a helyzetben, vagy nem? Létezik tökéletes megoldás?

Tökéletes ajánlat?

– Rendben.

– Hunyd le a szemeid.

A lány csukott szemekkel érzékelte, hogy ajkak tapadnak a szájára, nyelv furakodik az ajkai közé, majd elöntötte a sötétség, mintha álomba merülne, egy pillanatra elernyedt a teste.

Valahol a garaton túl, már a nyelőcsövében siklott lefelé a forró folyadék. Mintha az orrán át is távozott volna néhány csepp, de visszaszívta őket, egy se menjen a frissen vasalt nadrágra. Még akkor sem, ha korántsem frissen vasalt. A kalap alatt kilógó tincs engedelmesen feltekeredett egy ujjra, a feje felemelkedett az ujj emelkedésének engedve. Hangos cuppanással csusszant ki a szájából, ami benne volt.

– Te aztán kiszívod az emberből a lelket is.

A lány zsebkendőt vett elő a zsebéből, kifújta orrát, megtörölte a szája szélét.

– Pontosan – rúzst vett elő, kézitükröt, javított a sminkjén.

– Esetleg találkozhatnánk máskor is…

– Itt megtalálsz éjszaka, ha szükséged lenne rám. Vagy a buszmegállóban – mondta, miközben pajkosan kacsintott a férfire. Ragyogó mosollyal köszönt a kopasznak, aki előre kitárta előtte az ajtót. Visszapillantva látta, ahogy a hapsi a Bentleyben a váltót nézegeti, mint aki azon gondolkozik, hol is hagyhatta a rükvercet.

Találkozni fognak. Holnap, este tizenegykor, a buszmegállóban, mielőtt hazaérne a feleségéhez.

Ő még nem tudja, de a lány már igen, hogy gyökerestül megváltozott az élete.

Oda a családi béke.

Egy perc nyugta sem lesz.

Mert Kameina karmai közül nem lehet csak úgy kitolatni…

A bejegyzés kategóriája: Irodalom
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.