Közjáték egy nyirkos éjszakán

A hídnál tejszerű ködben egy fekete ruhás alak állt, méghozzá éppen az arra haladó divathölgy -történetünk hősnője- útjában. Az illető cilindert viselt és hosszú, régimódi kétsoros öltönyt.

-Elnézést…! – szólította meg a sietősen lépkedő divathölgyet. A nő felháborodva ugrott félre.
-Mit akar?!
-Éppcsak egy röpke szóra, ha lehetne..
-Hagyjon békén! Miféle viselkedés ez, éjszaka, nyílt utcán…!
-Madame, ha tudná…
-Most már aztán elég legyen! – kiáltott bosszúsan a hölgy, de ahogy a másik arcába nézett, amelyet gyéren megvilágított a gázlámpa bágyadt sárga fénye, felsikoltott.
-Hiszen maga…! Miféle alak maga, maga…
A Halál alig észrevehetően meghajolt.
-Szolgálatára, Madame.-szólt, de mintha alig észrevehető szabadkozás csendült volna ki a karcos hangból.
-Maga csak ne legyen az én szolgálatomra! Most aztán ha lehetséges, még kevésbé kívánok éppen Önnel társalogni!
-Biztos ebben, Madame?
-Méghogy biztos? Ne inzultáljon!
-Eszembe sincs! Csakhát épp tegnap..még egy napja sincs, hogy az a két kisasszony..épp ott, ahol most ön is áll…ahogy a hídra felmásztak, a szél felfújta a szoknyájukat…Istenem, milyen szép bokáik voltak!
S a fekete cilinder alól most döcögő nevetés hallatszott.
-Mi közöm nekem ehhez? – méltatlankodott a nő.
-Igazán semmi, csak gondoltam..hátha érdekli. Ó, sok ilyen történetem van még!
-Gondolta, gondolta, lárifári! Hát a magafajta-gondolkodik??
-Sajnos!
-Minek az magának?
-Ezen már én is gondolkodtam. – nevetett fel megint – Elnézést a szójátékért, belátom, illetlen volt.
-Maga az illetlen! Elémáll és feltart, és micsoda szaga van, egész beleszédültem, rettenetes!
-Az lehetetlenség kérem, még alig egy órája, hogy egy fiatal grófnőt öleltem, s neki olyan finom illata volt, micsoda parfüm! S még a felöltőm is..
-Piperkőc! – fújt a divathölgy – Nem szégyelli magát, így kiöltözni a maga..helyzetében?
-Qu’est ce que je fais? -A Halál széttárta karjait – Én is csak ember vagyok és szeretem a szépet.
-Már raccsol is! Kibírhatatlan!
-Ne mondjon ilyet, Madame; nem vagyok én olyan rossz. Majd megismer, na meg tán meg is kedvel majd, on ne sait jamais!
-Már megint kezdi! Kinek néz maga engem, hogy ilyen hangot mer megütni kettesben? Nem ismerkedem férfiakkal: sem emberekkel, sem lidércekkel!
-Na de kérem! – szirénázott a Halál – Ön a legtisztességesebb…és mi az, hogy kettesben? Ott lesz a kedves mama is és a votre tante , az egész család!
-Nahát, már megint! Mégiscsak elviselhetetlen alak maga!
-Megbocsáthatatlan a viselkedésem, tudom .- dünnyögött a másik-de ha egyre vágyom arra, hogy beszéljek valakivel, elmondjam valakinek a gondolataimat…
-Menjen gyónni, kedvesem, a pap mindenkit meghallgat.
-Hát hisz’ éppenséggel elmentem, de az a bolond-szörnyethalt!
-Csak nem?! – sikkantott fel a divathölgy.
A Halál szomorúan csóválta a fejét.
-A legnagyobb tragédiám, hogy mindig új emberért kell néznem. A szabóm, a cipészem, de még a lovászom és a suszterem is..a kalaposomról már nem is beszélve…ahogy találkozunk..! – és ezzel karjával a levegőbe suhintott.
-Csak nem?
-De bizony.- felelte szomorúan.
-Akkorhát én is..??
-Attól tartok.-válaszolta a cilinder alól lágyan.
-Na de így, hirtelen? Még semmit sem rendeztem el..én..nekem…
-Ez már legyen a mások gondja, ma chére .- s felényújtotta a karját, hogy a másik belekaroljon. A divathölgy mérges lett.
-Kinek néz maga engem? Mit képzel magáról, a táncosom tán?
-Biztosíthatom, Madame, úriember vagyok, s önről is tudom, hogy úrinő. Ha nem így volna, a segédemet küldtem volna önért, mint D. márkinő femme de chambre -jáért. A legteljesebb mértékig megbízhat bennem. Higgye meg, már régóta teszem a dolgom, de büszkén mondhatom, bizonyos társasági szabályokat még sosem hágtam át
Ez valamelyst megnyugtatta a divathölgyet. Az etikett olyan oszlop volt, amibe meg lehetett kapaszkodni még egy ilyen különös éjszakán is.
-No de mégis…nem fog fájni? a víz…hideg!
A Halál megint kacagott.
-Hova gondol, a folyó? Hogy átázzon és tönkremenjen a ruhája? (Ismerem a szabót, férfiaknak is varr, volt szerencsém a fívéréhez, Isten nyugosztalja..remek ember volt!) A folyó csak olyan pórnépnek való, akár a lúgkőoldat és egyéb haszontalanságok, kedvesem! Hanem ma olyan derűs ez a köd, jöjjön, ma chére, támaszkodjon rám, belesétálunk ebbe a szép fehérségbe, s eltűnünk a lámpa fényénél, jó lesz? Tartson reménytelenül romantikusnak, de egyszerűen imádom ezeket a nyirkos, ködös éjszakákat!…

Utoljára a Halál frakkjának hullámzó fecskefarka oldódott fel a hideg téli ködben, könnyed fecsegése, adomái lassan elhaltak, s a divathölgyre csak másnap reggel találtak rá holtan.

A bejegyzés kategóriája: Művészet
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.