Balaton Retró

Mi lenne velünk, ha egyszer kiszáradna?

1966-ban elkezdődik az autópálya-építés. A sztráda még csak félkész állapotban van, de a Zamárdi- Törökbálint szakaszt Budapest irányába hétvégénként megnyitják a forgalom előtt. A teljes szélességében kiépített autópálya 1975-ben éri el a Balatont. Megvár minket, minden évben. SZOT-üdülők. A 60-as években megnyílik az első éjszakai lokál Füreden, Astoria Grill néven. Építőtáborok. Gyümölcsszedés napközben, gitározás, éneklés, tábortűz este. A zánkai úttörőtábor: “a szocializmus okos, és értelmesen fényűző szigete”. 1975-ben avatják fel, a nemzetközi gyereknapon. “Azért mert véget ért a szerelmünk, a híres, fergeteges szerelmünk”, azért még, mondjuk, fejest ugorhatunk hűs hullámaiba; Szécsi Pál szerint legalábbis. Vagy lehetünk önkéntes rendőrök, és védhetjük a szocialista erkölcsöt a hippiknek a tótól való távoltartásával. De ha úgy tetszik, a hippik közé is beállhatunk, már ha van egy bőrsarunk, meg egy trapézszárú gatyánk. Aludhatunk üresen álló nyaralókban, vagy éppen sátrakban. Kölcsönözhetünk gumimatracot. Meg aztán a papírba csomagolt parizer. “Nekem a tenger a Balaton, karcsúra úszom az alakom, aztán majd estére, valaki kedvére magamat kitáncolom”. Vagy vízibirkózom. Mert a Balaton már-már nyugatiasan szabad és laza. A 70-es évektől jönnek a dj-klubok, például a Csikóbár Siófokon. Meg jönnek a külföldiek is, főleg a két Németországból. Alig lépik át a határt, nyomban fürkészik, hol a tó. A nyugat-németek szállodákban, a kelet-németek a part menti kempingekben laknak. A Sellőben Bogláron, vagy az Aranyhídban Lellén. Hétvégente operabuszokkal viszik őket Pestre. Aztán vitorláznak egyet. Vagy lengőtekéznek, röplabdáznak, vízibicikliznek. Balaton-átúszás, parti szél, gumimatrac-bérlés. Füredi Anna-bál szobrászművésszel a zsűriben, kertmozik, víziszínház. “Ez hát a Bala-Balaton, a nagy fogalom”.

Mert igazából minket nem az érdekel, hogy hány méter széles, hány méter hosszú, mennyi víz van benne, és milyen halak. A Balaton nekünk nem egy szócikk a Wikipédiában, hanem valóban egy fogalom. Papp Gábor Zsigmond megmutatja, hogy negyven, ötven évvel ezelőtt sem volt ez másként. A Balaton Retró korabeli, a Balatonnál, a Balatonról forgatott filmek részleteiből összeállított informatív, és szórakoztató másfél óra. Személyes másfél óra. Olyan másfél óra, amiben egyszer sem hangzanak el statisztikai adatok- úgy tűnik, a Balatonról mindig csak, mint valami közeli, velünk történő, élő dologról lehetett gondolkodni. A Balaton Retró elképesztően hangulatos és hatásos film; aztán meg, nem utolsósorban, kiváló dokumentumfilm is. Mire vége a játékidőnek, csomó olyan információ birtokába jutunk, amiről eddig fogalmunk sem volt – viszont mialatt nézzük, egyszer sem jut eszünkbe, hogy ez egy dokumentumfilm, és hogy nekünk itt tulajdonképpen ismereteket adnak át. Nem, mikor nézzük, akkor nosztalgiázunk. Akkor is, ha nem éltünk még negyven éve, mert valahogy a Balaton mindig, minden generációnak ugyanarról szól. Személyenként mindenkinek másról, és másról, mégis, mindannyiunknak ugyanarról. Úgyhogy ott, a moziban, felidézzük a legemlékezetesebb balatoni nyaralásunkat; és hoppá, el sem kalandoztunk, mert egy balatoni nyaralás nekünk is vízibicikli, napfény; és mi meg a Ladánybenével énekeljük, hogy “a Balatonnál valahogy mindig úgy érzem, mindegy, hogy honnan jössz, vagy hová tartasz éppen”. Már csak ezért is mindig, mindig visszavágyunk. A Balaton Retró alatt is. Meg utána. De utána dokumentumfilmként is elkezd működni a dolog, és kezdjük észrevenni, hogy megjegyeztük, mi volt az autópályákkal, mi az a Csikóbár, meg Aranyhíd.

A Balaton Retró egyszerre szórakoztat, és okosít. Ennél nem kellhet több. Azaz… legyen végre nyár! Azért, na jó, hát, egy picit (egy picit!) valóban halódnak az én emlékeim is. Balaton-parti lady lennék újra!

Balaton Retró
Rendező: Papp Gábor Zsigmond

A bejegyzés kategóriája: Film
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.