Akutagava Rjúnoszuke: A vihar Kapujában

viharkapujaA Scolar Kiadó 2007-es újdonságai közt szereplő Akutagava Rjúnoszuke A vihar kapujában című novelláskötete igazi csemege: a kötet két civilizáció, két értékrend és helyenként két alkotói hagyomány mesteri összefonódásának, egybeolvasztásának lenyomata.

A múlt század ’10-es, ’20-as éveiben alkotó japán író a francia realista-naturalista iskolára alapozva precízen, egy sas éleslátásával és távolságtartásával beszéli el történeteit, amelyek helyszíne mindig Japán, habár az események a világ bármely pontján ugyanígy mehetnének végbe; eszmeiségükben pedig messze túlmutatnak a szigetország keretein, még ha időnként jellegzetes hagyományokat tükröznek is mind tartalmukban, mind stílusukban.

A kötet címadó írása, A Vihar kapujában atmoszférája maupassant-i módon hátborzongató, bizonytalan, és akárcsak a francia írónál, a természetfeletti helyett itt is a valóság lidércei tárulnak elénk – Akutagava még Maupassant-nál is csiszoltabb, érzelemtelenebb módján.

A pusztulásra ítélt Kiotó Rasómon kaputornyában hullák hemzsegnek a kietlen éjen; de ez a hely nemcsak az emberéletek rettegett vesztőhelye, temetője egyúttal minden morálnak és etikai törvénynek, amely vérzivataros időben a leghamarabb hal ki. A helyszín, a Rasómon ma is áll Kiotóban, miként az itt lezajlottak is számtalan formában újrajátszódnak napjainkban.

Mori tanár úr története úgy indul, akár egy csinovnyik-novella, a kispolgár tanár groteszk, szánalmas alakjával, nevetséges külsejével és gesztusaival, aki a narrátor elhamarkodott ítélete szerint csak vegetál valódi egyéniség, hivatástudat és magasrendű célok nélkül, véget nem érő megalázkodás közepette. De az elbeszélés második részében a szerző kirántja Mori tanár urat a kisszerűségből, és a volt tanítvány immár kiszélesedett emberismerete képes felmérni, hogy a szűk élettér korlátai közt is megtalálható a kiteljesedés lehetősége, hogy a megalázkodás célja nem a pénzkeresés, hanem a tevékenység folytatása, és a maga módján önmegvalósító személyiséget elfedték a fölétornyosuló, az önfeladás felé taszító körülmények – mindeközben mi egy hibátlan realista jellemábrázolást élvezhetünk.

A pókfonal című novellában Japán nem csupán a helyszín, a körítés, hiszen a mitológiából kölcsönzött képek teljesen meghatározzák az eseménysort. Pontosan ez teszi pikánssá Akutagavát a “nyugati” olvasó számára: minden egyes alkotásán keresztül az általánosan emberit tárja elénk, időnként azonban sajátosan japán szituációkba ágyazva, a nyugati íróknál elő nem forduló jeleneteket rögzítve, mígnem az imént említett történet végére létrehoz egy az európai kultúrkör számára is ismerős, ám némiképp “egzotikus” stílusú parabolát, amely az önzésről, gonoszságról, és egyéb örökösen ostorozott lelketlenségekről szól.

A borféreg kapcsán nem csak az ábrázolás és tartalom kettősségének lehetünk tanúi, hanem a stílusok keveredésének is: egy orvosi kezelést és következményeit a századvég európai iskolájának tárgyilagosságával mutatja be, majd kínai írók módjára moralizál a végkifejleten, ezáltal kitágítva mindkét formát.

A két világ- és nézetrendszer eltérő jelentéseinek Janus-arca A zsebkendő-ben rajzolódik ki legélesebben: ugyanaz a viselkedés a japán erkölcs szerint tiszteletre méltó önuralom, Európában pedig bírálatot kiváltó képmutatás; és e kettősség még abban a korszakban is jelen van a japán kultúrában, amikor a hagyományőrző értelmiségi főhősnek amerikai felesége van és egy nyugati szerző könyvét tartja a kezében. Az főszereplő sokkja az író sokkja is egyben.

Nyugati stílus-keleti történet, a két világ alkotói kifejezésmódjainak mesteri vegyítése -az eredmény időnként meglepő, ám saját os harmóniája elvitathatatlan; Akutagava azt a tökéletességet, amelyet művészetében megvalósított, személyes sorsában nem sikerült elérnie: a két világ határán egyensúlyozó író harmincötéves korában öngyilkos lett, a zárt hagyományú Japán és a betörő nyugati civilizáció veszteseként, de nyerteseként is egyben.

Akutagava Rjúnoszuke: A vihar Kapujában

Scolar Kiadó, 2007
Akutagava Rjúnoszuke 1892-ben született Tokióban. Édesanyján néhány hónap múlva kitör az elmebaj, majd 11 évvel később meghal. Akutagavát anyai nagybátyja neveli. Egyetemi tanulmányai után angoltanárként dolgozik; számos verset, esszét és mintegy 150 rövid történetet, elbeszélést publikál. 1927-ben úrrá lesz rajta a “bizonytalan szorongás”, öngyilkosságot követ el.

A bejegyzés kategóriája: Irodalom
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.