A Szépség szakadatlan keresése: Lili Handel

Ivo Dimchev: Elbeszélés testben ideákról, tökéletességről, tisztaságról, szépségről és profitról

Nehéz arról írni, amit láttam. A megannyi, egymás után pakolt motívumról, a görcsös, tökély utáni hajszáról. És az előadó mosolyog, mert ez kérem show- biz! A közönség nevet, tapsol, megérte a belépő az árát! A darab végén kínos feszengés, fülledt csend, enyhe rosszullét, pedig Lili Handel tökéletes, és szélesebben mosolyog, mint valaha…
Ivo Dimchev bolgár táncművész, 28 évesen a szegedi MASZK fesztiválon megkapta a legjobb színész díját Lili Handel című darabjáért, amikor pedig vendégszerepelni jött a MU színpadjára, telt ház fogadta, és feszült várakozás.

Társalogjunk egy kicsit, beszéljünk róla! Mi újság veled mostanában? Nézed a tévét? A műsorokban a sok szép, talán plasztikázott sztárt? Ha meglátunk egy pléjmétet, felsóhajtunk: ez igen! Ez valami! Hisz Ő tökéletes! És csodaszép! Biztos bármit elér az életben, amit csak akar! Sima, makulátlan, fehér bőr; sehol egy csúf szőrszál; finoman kidolgozott izmok, csábító smink! Ő… Lili Handel, a pure beauty megtestesítője. A makulátlan szépség nem egyéb, mint begyepesedett előítélet, nemi diszkrimináció. Nosza, hadd kapjanak belőle a férfiak is! Csak egy műtét, és bárki lehet szép!

Hiszen minden eladó, csak jól kell hozzá rázni a feneket! Lili Handel természetesen tökéletesen tudja ezt is, rock and rollra riszál, iszonyatos erővel! Tudatában van annak is, hogy el kell adni, kelleti tehát a “portékáját”. Végigsimítja combjait, nem egyszer, nem százszor, keresi a pózt, amelyben a legjobban érvényesülnek domborulatai. Néha szoborrá merevedik percekig, utána elveszetten feszeng, tétovázik, majd vadul rázza magát ismét a torz zene hangjaira. Valamit mondani akar, valamit keres.

A vérvörös rúzs és gyöngy alapjáratban a nőiség megtestesítői, az ön-mimikri kellékei. Változtat ezen bármit is, hogy egy férfi száján és ágyékán van? Első látásra megdöbbentő ugyan egy talpig hófehér, csinos cipellőben egyensúlyozó gyöngyös- tangás férfi, de hát kérem, ez már a huszonegyedik század. Létezik az emancipáció nőknek, csak férfiaknak nem lehet?

Különben is, már régen minden prostituálódott, a női szépség is! De aki a legősibb mesterséget kizárólag a nőknek tartja fenn, nagyot téved. Sztereotípiákban gondolkodni letűnt módi, a metroszexuális férfiak és androgén hölgyek világában! Elég, ha egy izmos férfi női dolgokat aggat magára, és kész a káosz! Az utcán még utána fordulunk, de ha a tévében adják, már fel sem kapjuk a fejünket. A trendi transzvesztita figura teljesen elfogadott, a különcök ideje eljött, a társadalom megengedi a nemiség sutba dobását is. Csak egy műtét, és bárki lehet nő!

Az ellentétesség szimbóluma a főszereplő a darabban, de a lehető leginkább groteszk formában. A színek – vörös és fehér – mint a romlottság és ártatlanság felkentjei jelennek meg a pódiumon, természetesség és természetellenesség folyamatos játéka a mű fő mozgatója.

Ivo Dimchev épít a megbotránkoztatásra: sokkol a megjelenésével, mozdulataival, melyek néhol csigalassúan merevek, néhol félelmetesen vadak. Nem kendőz el semmit, végsőkig fokoz minden lehetséges elemet az előadásban, a szaggatott, ismétlődő, mű mozdulatok teljes kelléktárát a nézők szeme elé tárja. Fújtató lóként vágtat a karosszékben, szinte végkimerülésig, később négykézláb a padlón okoz örömet magának jelképesen, darabos mozgása értünk is van: hogy jól szórakozzunk! És közben folyamatosan önmegvalósít: keresi a tökéleteset! A kínos, görcsös keresés mögött hatalmas szenvedés mutatkozik meg, de ezt mesterkélt zavarral próbálja palástolni. Mögötte izzik a fájdalom, alig látni…

Áriázik, koncertet ad, csak most, csak nekünk, mert mi megérdemeljük. Alapszabály, hogy a figyelmet fenn kell tartani, a fogyasztói társadalomban a reflektorfény nagy úr: de hiába! Kétségbeesetten kiált fel: ez nem az ő dala, nem az ő koncepciója, de még csak nem is az ő ruhája. Hát nincs megnyugvás…

Ha a testet nem tudta eladni, sem az éneket, próbálkozik tovább a zenével, hisz ott van a gyönyörű szaxofonja. A tökéletes fotelje és csodaszép függönye mellett ez a színpad összes berendezése. Előveszi, fújja, fújja, fújdogálná, de valami itt is elromlott: víz van a “valkorn”-jában. Ám a műsor nem állhat meg, más attrakción töri a fejét ismét.

Tovább folytatja heroikus küzdelmét a szépség megtalálásáért. Nem elégszik meg a kereséssel, a szavak, a dal, a tánc, mindez nem elég, nem kvintesszenciái az igazi tökélynek! A tettek mezejére lép hát, karjába döf egy tűt, és boldogan felsóhajt, hisz megtalálta: deep beauty of my blood! Megtalálta a nagy igazságot, beteljesítette az életcélját! Már csak el kell adnia a Szépséget, a tiszta, megtestesült, tökéletes, mély szépséget. Az életelixír, az emberi vér! Hisz most árulja csak igazán magát, nem a testének lecsupaszításával, vagy hamiskás áriáival, szaggatott mozdulataival. Keserédes irónia: elárverezi frissen kifacsart vérét.

Itt megtorpan a darab, megkövülnek az eddig vígan vihogók is, csöndben émelygek.
Lili Handel ugyan továbbra is tipp- topp, de legnagyobb tragédiája, hogy vérében sem találta meg az igazságot, a harcot nem adhatja fel, tovább kell mennie az úton. Ereje marad ugyan vörös függönyének méltatására, de érezzük, hogy belül megtört, kiüresedett.

Már nem olyan lelkes, inkább szomorkás, jelzi, a darab is végéhez közelít. Ekkor felpattan és kimegy, mint ahogy bejött, dívásan, sikkesen, fenékriszálósan. Percekig hallgatjuk még a zenét és meredünk a már megüresedett vörös karosszékre. A művész visszajön, de meghajlása közben sem lép ki szerepéből. A kör nem tud bezárulni, a keresés folytatódik.

Megdöbbentett a darab, és megértettem, miért sorolták a Gesamtkunst műfajba. Hisz Ivo Dimchev nem csupán a mozdulatokkal, magas orrhangján előadott áriáival ugyanúgy hozzájárult a darab mondanivalójának kifejezéséhez, mint a kellékek, az öltözete, az angolul elmakogott közhelyek, az egész előadást egységben kellett látni, és feszülten figyelni, hogy ne szalasszunk el egy gondolatcsírát sem. Sokkolt, elgondolkodtatott, mélyen lenyűgözött, ám nem gyönyörködtetett, nem csillantotta fel a szépséget Lili Handel. Egy pillanatig sem.

A bejegyzés kategóriája: Művészet
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.