Mi lenne velünk, ha egyszer kiszáradna?
1966-ban elkezdődik az autópálya-építés. A sztráda még csak félkész állapotban van, de a Zamárdi- Törökbálint szakaszt Budapest irányába hétvégénként megnyitják a forgalom előtt. A teljes szélességében kiépített autópálya 1975-ben éri el a Balatont. Megvár minket, minden évben. SZOT-üdülők. A 60-as években megnyílik az első éjszakai lokál Füreden, Astoria Grill néven. Építőtáborok. Gyümölcsszedés napközben, gitározás, éneklés, tábortűz este. A zánkai úttörőtábor: “a szocializmus okos, és értelmesen fényűző szigete”. 1975-ben avatják fel, a nemzetközi gyereknapon. “Azért mert véget ért a szerelmünk, a híres, fergeteges szerelmünk”, azért még, mondjuk, fejest ugorhatunk hűs hullámaiba; Szécsi Pál szerint legalábbis. Vagy lehetünk önkéntes rendőrök, és védhetjük a szocialista erkölcsöt a hippiknek a tótól való távoltartásával. De ha úgy tetszik, a hippik közé is beállhatunk, már ha van egy bőrsarunk, meg egy trapézszárú gatyánk. Aludhatunk üresen álló nyaralókban, vagy éppen sátrakban. Kölcsönözhetünk gumimatracot. Meg aztán a papírba csomagolt parizer. “Nekem a tenger a Balaton, karcsúra úszom az alakom, aztán majd estére, valaki kedvére magamat kitáncolom”. Vagy vízibirkózom. Mert a Balaton már-már nyugatiasan szabad és laza. A 70-es évektől jönnek a dj-klubok, például a Csikóbár Siófokon. Meg jönnek a külföldiek is, főleg a két Németországból. Alig lépik át a határt, nyomban fürkészik, hol a tó. A nyugat-németek szállodákban, a kelet-németek a part menti kempingekben laknak. A Sellőben Bogláron, vagy az Aranyhídban Lellén. Hétvégente operabuszokkal viszik őket Pestre. Aztán vitorláznak egyet. Vagy lengőtekéznek, röplabdáznak, vízibicikliznek. Balaton-átúszás, parti szél, gumimatrac-bérlés. Füredi Anna-bál szobrászművésszel a zsűriben, kertmozik, víziszínház. “Ez hát a Bala-Balaton, a nagy fogalom”.
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →